Szolgáltatásaink: Hőlégballonos sétarepülés Esküvő, eljegyzés, szülinap a levegőben Lègifotó Lègireklám Függeszkedés (kötött ballonos repülés) Levegőben végzett mérések, vizsgálatok
Bemutatkozás Képek Események Biztonság Kapcsolat

BIZTONSÁGI INFORMÁCIÓK

HŐLÉGBALLONOS SÉTAREPÜLŐK SZÁMÁRA

Üdvözlöm önöket a StiebAir Hőlégballon Klub repülésén. Stieber József vagyok, én leszek az önök pilótája. A hőlégballon az egyik legbiztonságosabb repülő eszközök egyike. Ahhoz, hogy mindenki élvezhesse a repülést, szeretnék néhány fontos biztonsági információt megosztani önökkel. A hőlégballon közelében és repülés közben a kosárban tilos dohányozni! A hőlégballont először hideg levegővel kezdjük feltölteni, majd ha már kikerekedett, akkor kezdem a meleg levegős feltöltést. Ez alatt baseball sapkát és védőkesztyűt fogunk kiosztani. Amíg a feltöltés folyik, kérem, legyenek biztonságos távolságban, a kosár két oldalán. Szólni fogok, ha be lehet szállni a kosárba. Ekkor egyesével – odafigyelve egymásra szálljanak be. Felszállás előtt szintén szólni fogok. Kérem, hogy zárt ruházatot és zárt cipőt viseljenek. Repülés közben vigyázzanak a fényképező gépeikre, kameráikra, szemüvegeikre, azok nehogy kiessenek. Fotóstáskát, hátizsákot ne hozzanak magukkal, mert akadályozza a mozgásunkat. Kérem, hogy a lógó fülbevalókat vegyék ki, nagyméretű gyűrűket úgy szintén, nehogy elhagyják akár a repülés, akár a pakolás közben. Ha valakinek hosszú haja van, kérem, hogy a készülődés, a repülés során, illetve a leszálláskor is legyen összefogva, feltűzve, sapka alá téve, stb. Szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét arra, hogy repülés közben egészségtelen a kosáron kívül tartózkodni . Kérem, hogy repülés közben ne hajoljanak ki a kosáron kívülre! A földet érés előtt szólni fogok! Mielőtt a kosár földet ér, kérem, forduljanak a menetiránynak háttal, és kapaszkodjanak. Hajoljanak el a mozgáskörzetemből, hogy nyugodtan tudjak dolgozni. A kosár belső oldalán találnak füleket, amiben kapaszkodhatnak. Kérem, ne kapaszkodjanak a fekete gáztömlőkbe és a piros kötélbe, sem a gázpalackokba és azok szerelvényeibe. Tilos repülés közben a gázcsapokhoz hozzányúlni, azokat elzárni, a csatlakozókat lelazítani! Mindenki figyeljen arra, hogy ne legyen közel a lába a gázpalack széléhez. Erősebb leszállásnál a palack megemelkedhet egy kicsit, és a lába könnyen alászorulhat! Mindenki figyeljen arra, hogy a kezük és a kamerák a ballon kosarának peremén belül legyenek. A hőlégballon puhán szokott földet érni, de ha beerősödik a szél, akkor előfordulhat keményebb leszállás. Ez teljesen természetes. Ha megfelelően kapaszkodnak, nem lehet probléma. Ha keményebben érnénk földet, akkor azt a leszállás előtt jelezni fogom. Kérem önöket, hogy ebben az esetben a kapaszkodás mellett egy kicsit roggyantsák be a lábukat. Nagyon fontos! A kosárból csak az én engedélyemmel lehet kiszállni. Bármi is történjen, addig maradjanak a kosárban, amíg én nem szólok, hogy ki lehet szállni. Ha valaki engedély nélkül kiszáll, akkor a ballon újra a levegőbe emelkedhet, és nem szeretnénk senki sem kint hagyni egy szántóföld közepén . A kosárból kiszállni csak egyesével szabad. Akik kiszállnak, kérem, segítsenek azzal, hogy a kosarat lefogják. A repülés során a földön maradt csapat követni fog minket, így csak a legszükségesebbeket hozzák magukkal, a többi személyes tárgyat, táskát ruhát…stb. hagyják a követő autóban. Kellemes repülést kívánok!

Biztonság

 StiebAir Hőlégballon Klub  
Biztonság